Kislemezetek, az Incomplete már a slágerlistákon, a Never Gone című album június 13-án jelent meg, klubturnétok pedig éppen befejeződött az USA-ban. Hogyan reagáltak a rajongók a visszatérésetekre?

Nick: Nagyszerűen. Minden jegy elkelt a koncertjeinkre. De csak olyan kis csarnokokban léptünk fel, ahová maximum 1200 ember férhet be. Ez volt a mi úgynevezett „privát turnénk”. (nevet) 

Kevin: A rajongóink velünk együtt nőttek fel. A legtöbben 20 év körüliek voltak. Nem ugrabugráltunk már összevissza a színpadon, mint korábban, minden sokkal nyugodtabban és szolidabban zajlott. De a legközelebbi világ körüli turnénkon ismét teljes gázt adunk!

Milyenek a Never Gone album új számai?

AJ: Ez egy időtlen rockválogatás! Vannak rajta Bruce Springsteen és U2 stílusú dalok. De a többszólamú dalok továbbra is a védjegyünk maradnak.

Az a szó, hogy "fiúcsapat", milyen kicsengésű a számotokra?

Nick: Részei vagyunk annak a korszaknak, amikor még a csapból is fiúcsapatok folytak. A 90-es évek szinte csak erről szóltak. De olyan csapatokkal, mint a Caught In The Act, nem lehet bennünket összehasonlítani. Mi már a kezdetekkor teljesen mások voltunk – mindig élőben énekeltünk, míg másoknál minden szalagról ment.

Brian: Mindig is egy vokálcsapat voltunk, és mi voltunk az egyedüliek, akik túlélték…

Kevin: Nekem aztán tökmindegy – felőlem aztán lánybandának is hívhatnak minket. (mindenki nevet)

Mik a legőrültebb emlékeitek a 90-es évekből?

Nick: Hát, tényleg egy őrületes időszak volt – elragadtatással, és hisztériával. Egyszer a VIVÁ-nál voltunk, és körülbelül 80 rajongó várt ránk a stúdió előtt. Amikor kijöttünk az épületből, már csaknem ezren voltak, és teljesen meg voltak őrülve: belekapaszkodtak az autónkba, felugrottak a motorháztetőre, benyomták az egyik ablakunkat. Téboly! Természetesen vannak olyanok is, akik gyűlölnek bennünket – ők akár kövekkel is képesek voltak dobálni minket.

Howie: Engem a rajongóim megfosztottak néhány hajfürtömtől. Az egyik koncert után ét lányt találtam az öltözőmben szétszaggatott ruhában, és véres horzsolásokkal mindenütt. Átmásztak a szögesdróton, csak azért, hogy engem lássanak! Na, ez milyen?

Akkoriban sokat voltatok Németországban is…

Brian: Németország a második hazánk – a német rajongóink tettek minket naggyá, ezt soha nem fogjuk elfelejteni nekik.

Nick: Annak idején tanultunk is egy kicsit németül. Nagyon dühített az, hogy egy csomó helyes lány ves minket körül, én pedig nem tudok hozzájuk szólni.

Apropó, lányok – van most barátnőd, Nick?

Nick: Nem, nincs! Mióta véget ért a kapcsolatom Paris Hiltonnal, szóló vagyok.

Miért lett vége a szerelmeteknek?

Nick: A körülöttünk lévő felhajtás miatt lett vége, az irányítás kicsúszott a kezünkből. Tudom, hogy Paris sok fiú számára az álmot testesíti meg, de azért egyet mondhatok: ne kergessetek hiú álmokat, rengeteg remek lány van még ezen a világon! Paris az életem egy része, de levontam a tanulságot ebből a kapcsolatból. Az oroszlán barlangjában voltam, harcoltam vele, és a sebeim még most is megvannak.

Magadra tetováltattad a nevét is – megvan ez még?

Nick: Már nincs! Erre a helyre egy nagy koponyát tetováltattam, a következő felirattal: „Old habits die hard” (a megszokásaitól az ember nehezen szabadul)...

Négyéves szünetet tartottatok. Mit csináltatok ez idő alatt?

Kevin: Sok időt töltöttünk a barátainkkal, és a családunkkal. Én New York-i és londoni színházakban játszottam – a Chicago című darabban.

Howie: Én dalokat írtam, többek között egy számot a Havana Nights című filmhez.

Brian: Én a kisfiam, Baylee pelenkáját cserélgettem. Ő most két és fél éves, és már tudja a BSB slágereit.

AJ: Én sokat golfoztam és volt időm arra is, hogy leszokjam az alkoholról. Már egyáltalán nem járok klubokba, azoknak az időknek már vége.

Mikor indultok újabb világ körüli turnéra?

Kevin: Nyáron. Európába is ellátogatunk.